|
Álláscsatorna tanácsadás:
Minden kezdet nehéz,
de az álláskeresés megkezdése annál is nehezebb
Multi Filter
Tükröm , tükröm mondd
meg nékem... (az önértékelésről)
Ki piacképes manapság?
Miért jó egy multinál
dolgozni?
Barátunk, a számítógép
Gazdálkodj okosan az
idővel avagy a karriertervezés haszna
A tudás hatalom
Networking
Szervusz!
Örülök, hogy erre az oldalra kattintottál. Ez
azt jelenti, hogy Te azok közé tartozol, akik nem az
események után kullognak. Ez pedig jó jel.
Remélem, találsz majd olyan gondolatot a leírtak között,
amely segítségedre lesz az álláskeresésben vagy inkább
az ideális állás megtalálásában.
Minden kezdet nehéz,
de az álláskeresés megkezdése annál is nehezebb
Márai Sándor Füves Könyve szerint a lustaságnak két
fajtája létezik: a vízszintes, amikor elodázzuk elhatározásainkat
(i.e. halogatjuk a dolgokat) és a függőleges, amikor
az adott pillanat által felkínált lehetőséget szalasztjuk
el azzal, hogy nem cselekszünk. Ugye van benne valami.
Ha van munkahelyünk az álláskeresés megkezdése nem
könnyű feladat. Olyan kényelmes nap mint nap találkozni
a megszokott arcokkal, leülni a megszokott asztalhoz.
Vannak rossz napok, amikor azt gondoljuk, hogy változtatnunk
kellene, de a rossz napokat mindig jók követik, és így
nem teszünk semmit.
Pályakezdőként teljesen természetes emberi tulajdonságunk
(a lustaság) azt mondatja velünk, hogy várjuk meg a
nyár végét, és akkor majd meglátjuk....
Vigyázat! A korszellem mást kíván tőled. Habozásra,
halogatásra ma nincs idő.
A lustaság leküzdésének lépései az álláskereséskor:
- Tegyél szabaddá legalább egy délutánt. Heveredj
le az ágyra és gondold végig, hogy mit is szeretnél
elérni az életben. Hol tartasz most? Mik a céljaid?
- Ha ez sikerült és még ébren vagy írj egy önéletrajz
vázlatot. (A részletek kidolgozásával most ne törődj!)
Ha gyorsan kell majd cselekedni, mert itt a pillanat
jó hasznát veszed.
- Dolgozd ki az akciótervet. (Hol keresel? Melyik
cégek érdekelnek? Kiket ismersz? etc.) részletes
tanácsok később.
- Cselekedj a tervnek megfelelően!!!!!!!!
További gyakorlatok:
- járj rendszeresen sportolni
- készíts listát azokról a dolgokról, amelyeknek elvégzését
halogatod
- kezdd el zsugorítani a listádat meglátod
milyen büszke leszel magadra
Sok sikert!
VISSZA
Multi Filter
A multinacionális vállalat nagy. A meghirdetett álláshelyekre
beküldött önéletrajzok száma ezzel egyenesen arányos.
Tehát ne idegeskedj, ha az általad beküldött számodra
oly kedves önéletrajzodra nem válaszolnak azonnal. Ha
az önéletrajzod igazán jó és mondjuk egy logisztikai
állásra nem bábművészi diplomával és tapasztalattal
jelentkezel (van ilyen is), akkor kb. 2-3 héten belül
számíthatsz a válaszra. De elrettentés képen olyan tanulmányt
is olvastam, ahol 3-4 hónapos várakozási időről beszéltek.
A türelem rózsát terem, de azért, ha 2-3 héten belül
nem kapsz választ, akkor azt a céget elfelejtheted.
Legalábbis egy időre biztosan.
Ha választ kapsz, akkor rendszerint egy interjú időpontot
javasolnak benne.
Az interjú a kiválasztás legnépszerűbb formája, mert
beszélgetni mindenki szeret (a HR dolgozói egyenesen
imádnak). Az interjú lehet a kiválasztás egyetlen
eszköze, de más kiválasztási technikákkal együtt (pl.
értékelő központ, referenciák etc.) is alkalmazzák.
Az interjú bizottság előtt (ritkább) vagy négyszemközt
történik. A multicégeknél mindig több felvonásra kell
számítani. (Ez pl. úgy manifesztálódik, hogy kollégád
hirtelen megbetegszik hetente egy-egy napra.).
Az első interjú:
Általában a toborzásért felelős munkatárs végzi. Azért
kell, hogy a nagyon alkalmatlanokat kiszűrjék (hazudósok,
nagymenők etc.). Ezt az interjút tekintsd felkészülésnek.
Kérdezz bátran a cégről. Próbálj meg minél több infót
szerezni, de ne vedd azért ezt sem félvállról.
A második interjú:
Általában már egy magasabb beosztásban lévő személy,
valószínűleg az adott osztályról fog elbeszélgetni veled.
Komolyan készülj föl rá. Ruházat. Kinézet. Felkészültség.
A harmadik interjú:
Általában itt dől el életed további alakulása. Lsd.
a második interjúnál leírtakat.
Légy magabiztos. Valószínűleg azért pazarolnak rád
annyi időt, mert Te leszel a kiválasztott. Ha nem
Te lettél, akkor pedig légy büszke magadra, hogy idáig
eljutottál. Nem mindenkinek sikerül.
Az interjúkon
- add önmagad
- csillogjon a szemed- legyél érdeklődő
- légy dinamikus (time is money az üzleti életben),
ne húzd az időt
- légy őszinte
- mosolyogj, és légy kedves
A végeredményt valószínűleg az dönti el, hogy milyen
szimpatikus voltál a döntéshozónak. Ez pedig könnyen
beBizalmasan kiszámíthatatlan, de azért ne csüggedj.
VISSZA
Tükröm , tükröm mondd
meg nékem... (az önértékelésről)
Az önértékelés eredményeként mindenikről él egy kép
önmagában önmagáról. Ezt nevezzük énképnek.
Az énkép szerencsére változtatható, tehát ha nem vagy
megelégedve ezzel itt az ideje a módosításnak. Na, de
ne szaladjunk ennyire előre.
Azt, hogy milyenek vagyunk (i.e. hogyan látjuk saját
magunkat) embertársaink mondják meg nekünk. Lehet, hogy
sok esetben nem szavakkal hozzák tudomásunkra a rólunk
alkotott képet, hanem más reakciójukkal jeleznek nekünk
(pl. elhúzódnak tőlünk a villamoson). Ezeket a visszajelzéseket
(feedback) vegyük komolyan.
Az önértékelés lehet: magas és alacsony. A szakkönyvek
szerint feltételezhető, hogy az alacsony önértékelés
a bűnözés és más csúnya dolgok előzménye, tehát mindenképpen
a magas önértékelés elérése legyen a célunk.
Ez pedig szerintem nem más, mint arra való törekvésünk,
hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és ne legyünk
állandó konfliktusban környezetünkkel.
A kérdés érdekes, mert az emberek úgy látnak minket,
ahogyan mi viselkedünk (amilyen benyomást teszünk rájuk)
és mi úgy viselkedünk, ahogy más emberek ezt rólunk
tartják.
Mielőtt beláthatatlan következményei lennének a pszichológiai
eszmefuttatásunknak nézzük mit is kell tenned.
A magas önértékelés eléréséhez a következő dolgokra
kell figyelned (Bagdy Emőke -Telkes József: Személyiség
fejlesztő módszerek az iskolában c. könyve alapján):
- Azt gondolom, ...... Fogalmazz egyes szám első személyben---
ezzel vállalod önmagad
- Érezd át a másik ember nyomorát..... (empátia)....A
De jó, hogy ez nem velem történt meg
gondolat nem bűnös, mert mindenki ezt gondolja, de
az empátia, azt jelenti, hogy ennek magadban örülsz
és nem mutatod ki.
- Nyiltan, őszintén közelíts az emberekhez. Néha biztos
kellemesen fogsz csalódni.
- Ne kritizálj állandóan mindenkit és mindent, mert
az emberek ezt nem szeretik
- Ne ítélkezz (elítélés, megítélés stb.)
- Véleményedet mindig finoman (virágnyelven) mondd
meg másoknak. A brutális, nyers véleménynyilvánítás
nem fog eredményre vezetni. Finom eszközöket használva
is el lehet mondani másoknak a negatívumokat—néha
még úgy is, hogy örülnek neki.
Összefoglalásul:
- Azok vagyunk, aminek a többi ember tart bennünket.
- A sikeres álláskeresés alapfeltétele a magas önértékelés.
- Ha mi magunk pozitív képet keltünk önmagunkról környezetünkben,
akkor környezetünk is pozitívan fog minket értékelni.
- Legyünk magabiztosak abban és fejlesszük azon képességeinket
és készségeinket, melyekről pozitív visszajelzést
kapunk környezetünktől.
Ne feledd, mindenki jó valamiben.
VISSZA
Ki piacképes manapság?
A címben feltett kérdés megválaszolása igen egyszerű
feladat lesz. A választ pedig te magad fogod megadni
rá egy egyszerű kis elemzés elvégzése után.
A munkaerőpiacot is a kereslet-kínálat mozgatja, ezért
a különböző médiákban közzétett álláshirdetések elemzésével
(kereslet) és saját képességeid (kínálat) ismeretében
könnyen tájékozódhatunk erről a piacról.
- Tehát mondjuk fogjunk egy HVG-t.
- Csoportosítsuk a meghirdetett álláshelyeket az alábbi
szempontok szerint:
- iparág
- angol v. idegen nyelvű hirdetés
- feltétel rendszer
- tapasztalat szükséges -e
- multinacionális cég-e a munkaadó
- hány hirdetése van a cégnek, milyen gyakorisággal,
mekkora
- milyen fizetést ajánlanak
- milyen vezetői szintű az állás
- milyen nyelvet kell beszélni az állás
elnyeréséhez
- milyen programozási nyelvekben jártas kollégákat
keresnek
- milyen személyes tulajdonságokkal rendelkező
kollégákat keresnek
- milyen végzettséggel rendelkező kollégákat keresnek
- Elemezd a csoportosítás eredményit. (Ha van számítógépen
még grafikonokat is készíthetsz)
- Beszéld meg ismerőseiddel, családtagjaiddal tapasztalataidat.
- Vondd le a megfelelő következtetéseket.
Hány állásra adhatnád be a pályázatodat? Ha egyre sem,
akkor a hiba a te készülékedben van.
Hamar elfáradsz, nem bírod a stresszt. Nem beszélsz
csak alapfokon angolul. Még nem léptél túl a basic programnyelven...
Nem vagy 190 cm magas és kék szemű fiú vagy 180
cm magas 45 kg-os modellalkatú lány. (Na jó az utolsó
mondat csak vicc volt, ha nem vagy ilyen ne legyen bűntudatod).
VISSZA
Miért jó egy multinál
dolgozni?
Most a nagy melegben úgy érzem az embernek egyszerűen
tilos dolgoznia, és csak egy fa árnyékában szabad
feküdnie, mondjuk a Balaton partján. De ha már dolgozni
kell...
Nagyon sok fiatal pályakezdő álma, hogy bekerüljön
egy multinacionális céghez. Sokszor szerepel a nyári
gyakorlatra jelentkező hallgatók önéletrajzában, hogy
végzés után multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni.
Mit is nyerhetsz azzal, hogy ha egy ilyen cégnél helyezkedsz
el?
- Valószínűleg sok külföldi kollégád lesz, ami nagyon
tudja fejleszti az ember nyelvtudását.
A külföldiek általában nagyon türelmesek veled és
ha már mondtál nekik valamit az ő nyelvükön azt
nagyra értékelik. Nem szoktak senkit kijavítani, mert
ezzel azt akarják elkerülni, hogy úgy érezzük megbántanak,
kritizálnak minket. Én személy szerint megszoktam
kérni a külföldi munkatársaimat, hogy legyenek szívesek
kijavítani, mert csak ezzel fejlődik igazán az ember
fia/lánya. Figyelem ! A nyelvvizsga itt nem számít.
Egy dologra kell nagyon figyelni: ne legyen kín kivárni
mit is akarunk mondani, mert azt nem bírják ui.: TIME
IS MONEY (és így sokba kerülsz). Inkább gyorsabban
rosszul, mint lassan az idegösszeomlás felé (már a
partner részéről).
- A multicég nem ovi, tehát az emberre komoly feladatokat
bíznak már a kezdet kezdetén. Ezektől a feladatoktól
nem kell félni, mert a főnökeid pontosan tudják mire
vagy képes. Ha pedig a feladatot Neked kiadták, akkor
képes vagy elvégezni. A feladat elvégzése pedig szintén
fejlesztőleg hat. Az önbizalmad meghatványozódik.
- A multicég gyakran küldi ki a dolgozóit külföldre
(tréning, technológia betanulása etc). A külföldi
utazgatásoknak az esélye egy induló multinál sokkal
nagyobb, tehát legyél naprakész az indulókat tekintve.
- A multinál a legkorszerűbb vezetési elveket, technológiákat
ismerheted meg, mert ők ezt megengedhetik maguknak.
- Olyan képzésben (belső vagy külső) részesítenek,
ami szintén megfizethetetlen lenne számodra.
- Nem fizetnek rosszul.
Összefoglalva:
Megtanulhatod,
-
ami ahhoz szükséges, hogy ne érezd magad outsidernek
a mai világban.
-
ami egy sikeres magánvállalkozás elindításához
szükséges (ha ilyen távlati terveid vannak), mit
is jelent az, hogy tulajdonosi szemlélet: hogyan
lehet spórolni, alkudni, reklamálni (ha egy szolgáltatást,
amit megrendeltél nem olyan színvonalon végeztek
el, mint ahogy azt a főnököd elvárta volna).
Itt olyan emberré képeznek, aki előtt nincs lehetetlen.
Megszerezheted mindazokat a földi javakat, amiről azok
akiknek nincs azt mondják, hogy nem boldogítanak.
VISSZA
Barátunk, a számítógép
A számítógépet nem szeretem, mivel szerintem az emberiséget
a rabszolgaságba új formájába kényszeríthette.
De ha szeretem, ha nem akkor is itt guvadok előtte
és próbállak benneteket arra ösztönözni, hogy használjátok
(de csak okosan).
- Próbáljatok meg csak annyi időt tölteni előtte,
amennyit feltétlenül szükséges (szemproblémák megelőzése
érdekében).
- Ha lehet inkább szóban mondjátok el embertársaitoknak
a közlendőtöket és ne e-mailban, ha egy szobában vagytok
vele.
- Mindig tartsatok rendet a számítógépes filok között,
mert ha nem, utálni fogjátok a gépeteket.
- Minden reggel rutinszerűen kezdjétek a napot az
e-mailok megválaszolásával.
- Mindig törekedjetek a lényegre törő, világos fogalmazásra,
ha e-maileztek.
- Tegyétek egyedivé szegényt. A gép tükrözze az egyéniségeteket.
- Mindig tartsátok tisztán.
- Használjátok ki a számítógépben rejlő, a munkátokat
megkönnyítő lehetőségeket. (Volt már a kezedben olyan
könyv, ami pl. a szövegszerkesztőben rejlő lehetőségeket
mutatja be?)
- Ha teheted álláskeresésnél könnyíts magadon és keress
fel on-line munkaközvetítőket.
- Bátran keress fel embereket vagy cégeket a számítógépen
keresztül. Így könnyebb a bejutás.
- Fejleszd a képességeidet. (Van néhány számítógépes
játék, amivel pl. a memóriádat tréningezheted).
- Csináljatok egy két dolgot, olyan kollégákkal, akik
szakemberek, mert munka közben sok jó fogást el lehet
lesni.
- Használjátok a gépet információszerzéshez.
- Adjatok magatoknak havonta egy-egy napot, amikor
barangoltok a net-en és felfedeztek csak úgy.
- Ha konkrét dolgot akartok elérni kezdjétek a megvalósítást
a gép segítségével (tervezés, infógyűjtés etc.)
Használjátok a számítógépet a munkátok megkönnyítésére,
céljaitok eléréséhez.
VISSZA
Gazdálkodj okosan
az idővel avagy a karriertervezés haszna
Legalább két oka van annak, hogy terveznünk kell a
karrierünket (életpályánkat):
- Bármilyen szomorú is az emberi élet véges, ezért
nincs idő arra, hogy vargabetűket leírva juss el célodhoz.
Manapság már huszonéves fejjel igazgatnak, hoznak
fontos döntéseket emberek az egyes vállalatok élén.
- Ha nem fogalmazod meg céljaidat ,vagyis nem tervezel
állandó frusztrációnak teszed ki magad. Úgy érzed,
hogy életed eseményeit nem tudod befolyásolni, a dolgok
csak úgy történnek veled. Itt jegyezzük meg, hogy
a siker egyik záloga az, hogy reális célokat tűzz
ki magad elé. Pl. ha nincs hallásod, ne akarj operaénekes
lenni.
A karrier tervezés első lépése önmagunk megismerése
a lehető legteljesebb módon. Csak így tudod meg, hogy
mi is az a dolog, tevékenység, amivel szívesen foglalkozol.
Mi az, ami a legnagyobb örömet és elismerést szerzi
számodra. Ez így nem tűnik bonyolultnak, de valakinek
egy egész élet nem elég ennek kiderítésére. A keresést
pedig föladni nem szabad, mert olyan eredménnyel kecsegtet
téged, melyet úgy hívnak boldogság. Csak olyan munkát
végezz, ami boldoggá tesz. Ne köss kompromisszumokat.
Találd meg az igazit.
Próbálj ki sok-sok különféle dolgot (pl. vállalj nyári
munkát olyan területen, ami vonzó számodra etc.). Így
különféle foglalkozások közvetlen közelébe kerülhetsz
és megfigyelve azt a személyt, aki már profi kockázatmentesen
fölmérheted esélyeidet ill., eldöntheted, hogy ezt akarod-e
csinálni egy életen át.
Sokat segítenek a színes magazinokban megjelenő, sikeres
embereket bemutató írások. Ezekből is hasznos tippeket
kaphatsz. Ha sok ilyen pozitív cikket olvasol, tele
leszel energiával. A 10. ilyen cikk elolvasása után
már úgy érzed képes vagy hegyeket megmozgatni.
Sokszor van úgy, hogy a kiválasztott foglalkozásnak
csak a felszínét látod, és fogalmad sincs annak árnyoldalairól.
Inkább jól járd körül a témát, szerezz információkat
mielőtt döntenél. Pályát mindig lehet módosítani, de
az sok idő. Az idő meg pénz.
Miután kirajzolódott a cél, elkezdheted tervezni az
ahhoz vezető út állomásait.
A következő kérdések segíthetnek:
- Kivel kell kapcsolatba lépned? Ki segíthet neked?
(Írj listát. Beszélj ismerőseiddel tervedről. Írj
levelet olyan ismeretlen embereknek, akik a téma szakértői.
Kérj tanácsot fejvadászoktól.)
- Milyen iskolákat, tanfolyamokat kell elvégezned?
- Milyen szakmai tapasztalatra, gyakorlatra van szükség?
- Milyen nyelvtudásra van szükség?
(pl. ha a repülés érdekel ne németül kezdj el tanulni)
- Milyen erőforrásokat (pl. anyagi) tudsz mozgósítani?
- Milyen szakmai szervezet lehet a segítségedre?
(pl. Repülősök Egyesülete (ez csak fiktív, de lehet,
hogy van ilyen is) pl. írsz egy levelet és elmondod
milyen terveid vannak. Biztos nagy örömmel fogadják
érdeklődésedet és segítenek neked.
- Mit mikorra szeretnél elérni?
(Készíts rövid és hosszú távú terveket- a rövideket
papírra is vetheted pl. melyik állásbörzéket keresed
majd föl, mikor adod be az önéletrajzodat stb.)
A tervezés egy dolog a megvalósulás megint egy másik,
de az biztos, hogy a kemény, célra tartó munkának meglesz
az eredménye. Ja, és nem elhanyagolható bizonytalansági
tényező, amire nagy szükséged van: a szerencse.
p.s: Tapasztalatok szerint a kettő (kemény munka+ szerencse)
együtt jár.
VISSZA
A tudás hatalom
A médiákban másról sem lehet hallani manapság, mint
a tudás felértékelődéséről. De milyen tudás az, ami
ma értékes?
Arról már többször írtunk és te is tapasztalhatod nap
mint nap, hogy minden milyen gyorsan fejlődik, változik.
Így van ez a tudományos kutatásokkal is. E-világunk
-ban olyan eszközök állnak a rendelkezésünkre, melyekkel
a kutatási idő lerövidíthető, az adatok feldolgozása
másodperceket vesz igénybe. A kutatási eredmények olyan
haszonnal kecsegtetnek (pl. VIAGRA), hogy a befektetők
óriási összegeket pumpálnak egy-egy tudományágba.
Az eredmény: ami ma korszerű holnap már elavult.
A jól informáltság
A tudás felértékelődése inkább azt jelenti, hogy a
ma emberének tájékozottnak, jól informáltnak kell lennie.
Tehát ha sikeres akarsz lenni, akkor neked is meg kell
tenned mindent annak érdekében, hogy kövesd a
világ változásait.
Pl. a munkahelyen:
Ha úgy érzed te vagy az ember aki mindent utoljára
tud meg, akkor valami baj van a kommunikációs készségeddel.
A munkahelyi információk megszerzésére a kollégákkal
folytatott informális beszélgetések eredménye,
tehát elegyedj beszélgetésbe sok-sok emberrel és hámozd
ki a számodra fontos információkat.
Legyél mindig jó kedvű, mert mogorva emberrel senki
sem szeret beszélgetni.
Pl. otthon:
Olvass sokat , de válogasd meg mit. Az időd kevés arra,
hogy felesleges dolgokra pazarold.
Nézz TV-t, de a műsorokat itt is válogasd meg.
Vegyél műsorújságot és jelöld be a számodra fontos adásokat.
Vitasd meg barátaiddal ismerőseiddel tapasztalataidat,
kérdezd meg véleményüket stb.
Jó információ forrás a net is. Főleg célzott keresésre
ajánlható.
A szaktudás
Manapság a gyakorlatban megszerzett tudás lassan
olyan súllyal esik a latba, mint az akadémikus tudás.
Ezért van az, hogy sok területen a munkavállalókat
rátermettség (képességek, készségek) alapján válogatják
és nem foglalkoznak azzal, hogy milyen papírral rendelkezik.
Természetesen a tökéletes munkavégzéshez az elméleti
tudás megszerzése is kívánatos és elengedhetetlen, de
ez később is bekövetkezhet. A munkáltatók ezért
támogatják dolgozóik továbbtanulási szándékát vagy pl.
olyan oktatási rendszert hoznak létre (vállalati akadémia),
ahol a megszerzett tudás a vállalat hírneve, presztízse
miatt máshol is jól kamatoztatható gyakorlatilag
mások által is elismert szaktudást ad-.
Egy másik nem elhanyagolható tényező a pénz. Manapság
az egyetem, főiskola elvégzése sok-sok pénzbe kerül.
Nem mindenki képes ennek megteremteni az anyagi hátterét.
A vállalatok által szponzorált tanfolyamok, iskolák
elvégzése mindkét fél számára előnyös. Éljünk a lehetőséggel.
Tanulás egy életen át
A mai társadalom addig számít ránk, ameddig követni
tudjuk a fent vázolt változásokat. Ha azt akarjuk,
hogy a társadalom hasznos tagjai legyünk és ne mellőzzenek
minket, akkor tanuljunk egy életen át.
Tanuljunk tanulni
A tanulást is lehet tanulni. Nem haszontalan, ha beszerezzük
az erről szóló szakkönyveket. Érdeklődjünk a könyvesboltokban!
Sok sikert és jó tanulást!
VISSZA
Networking
Még egyetemista voltam, amikor egy nap ismeretlen női
hang keresett telefonon és meghívott egy ú.n. termék
bemutatóra. Mint később kiderült a bemutató helye az
én albérleti szobám volt és az ismeretlen hölgyet a
főbérlő szabadította rám. Mit volt mit tenni meghallgattam
az előadást és csodálkoztam, hogy ha ilyen nagy üzleti
lehetőség a bemutatott termék eladása miért van olcsó,
félig szakadt cipőben a rubin jelvényes termékismertető.
Na, az ilyen típusú előadásokon vezetik le az ember
számára azt, hogy mit jelent a networking.
Nézzük, hogy az álláskeresés szempontjából miért van
szükségünk a hálózatépítésre (networking) és miért fontos.
Kezdjük az utóbbival. Felmérések bizonyítják, hogy
az állások legnagyobb részét ismerettség, ajánlás alapján
töltik be. Ezen senki sem csodálkozhat. Képzeld magad
egy magánvállalat főnöki székébe. Milyen embereket választanál
munkatársként? Hát persze, hogy olyanokat, akiről tudod,
hogy megbízhatóak. Arról nem is beszélve, hogy pl. a
nagy cégeknél a kiválasztott új dolgozók képzésébe mennyi
pénzt fektetnek be, -és ha mondjuk egy ismeretlen embert
választ ki valaki egy pozícióra, akkor annak a kockázata,
hogy a befektetett pénz nem térül meg (rosszabb esetben
teljesen elveszik) nagy mértékben emelkedik. Ki akar
pénzt veszíteni manapság?
Fentieket mérlegelve tehát a személyes ismerettség
fontosságát már nem kell tovább bizonygatnunk.
A kapcsolatépítés legfontosabb elemei:
- Határozott elképzelésed legyen arról, hogy mi a
célod, mit szeretnél elérni.
- Jól kommunikálj. Az információszerzéshez, ismerkedéshez
fontos, hogy kellemes jelenség legyél olyan
akivel az emberek szívesen beszélnek.
- Legyél kitartó, szorgalmas. A sikert csak a kitartó
munka hozza meg.
- Legyél kreatív.
- Tarts be néhány alapvető játékszabályt. (pl. ne
hazudj meg ilyenek)
A kapcsolatépítés tulajdonképpen nem más mint információ
gyűjtést jelent, és azon alapul, hogy egy ember egy
helyen lehet csak egy adott időpontban. Valamint azon,
hogy mindenki más, mindenkinek más az érdeklődési köre
pl.
Margaret Heenehan Networkingről szóló könyve alapján
a következő helyeken lehet infót és bátorítást gyűjteni:
- Családtagok
- Barátok, ismerősök
- Kollégák (volt és jelenlegi)
- Tanárok (volt és jelenlegi)
- Iskolatársak
- Sportklub
- Egyéb klubok
- Egyházi szervezetek
- Családorvos, fogorvos, kozmetikus, fodrász
- Olyan emberek akiknek a munkáját nagyra értékeled
(lehetlek sztárok is)
- Szervezetek (pl. Lepkegyűjtők Országos Szervezete—ha
profi lepkegyűtő akarsz lenni)
- Telefonkönyv
- Újságok
- Állásbörzék
- Internet.
Sok sikert a networkingezéshez!
VISSZA
|